THE: egy lépés előre, két lépés hátra…

THE: egy lépés előre, két lépés hátra…

Egyéb, Fejléc, Globális Ranking Monitor
A Times Higher Education 2024 világrangsolásának a nagy kérdése az volt, hogyan érinti az indikátorok jelentős változtatása a helyezéseket. Ezen belül magyar szempontból különösen a Semmelweis Egyetem dinamikus felfelé haladásának kimenetét övezte várakozás – azért is, mert az újra és újra felbukkanó kormányzati "kétszázas" álmodozásokhoz ők álltak a legközelebb a tavalyi 200-251 közötti helyezéssel. A dinamika (meglehet, időlegesen), megtört, hiszen a Semmelweis visszakerült a 250-300-as csoportba, ahova két évvel ezelőtt mérték. De érdemes megbecsülni, hogy még így is régiónk messze legjobb helyezésű egyeteme a THE-nél, hiszen az egyébként másutt éllovas prágai Károly Egyetem két kategóriával van mögötte (401-500), a krakkói Jagelló vagy a Varsói Egyetem pedig még hátrébb ( a 601-800-as csoportban). Utóbbi csoportba került mellettük a cseh Masaryk és a lengyel wroclawi orvosegyetem mellett a Debreceni Egyetem is, ami…
Read More
QS-helyezések csoportokon belül, avagy rangsorkommunikáció és realitás

QS-helyezések csoportokon belül, avagy rangsorkommunikáció és realitás

Egyéb, Elemzések, Fejléc, Globális Ranking Monitor
A QS 2024 megjelenése utáni gyorselemzésünkben bemutattuk a térség ranking-tendenciáit, benne a magyar egyetemek pozícióinak változásaival. Vázoltuk, hogy összességében a stagnálás vagy kisebb visszalépés jellemzi a régió intézményeit, amihez képest néhány pozitív irányú elmozdulást is láthatunk. A részletesebb elemzést nyilván nehezíti, hogy féltucatnyi egyetemet leszámítva a többiek (s egyben valamennyi magyar intézmény) a lista középső harmadában találhatóak, vagyis kisebb-nagyobb csoportba sorolva, ráadásul tavalyhoz képest a QS módosította a csoportok nagyságát, így az ezeken belüli elmozdulások végképp nehezen követhetők. Emiatt találkozhattunk néhány, meglehetősen bizonytalan alapon álló intézményi értékeléssel a rangsorpozíciókról. Mivel kutatócsoportunk elkötelezett a rankingek reális értékelése iránt, a kommunikációjuk valósághűségét is támogatnunk kell. Ehhez segítségül használhatjuk a QS intézményi értékeléseinek grafikonjait, amelyek listaértékeknél pontosabban jelzik az egyes egyetemek helyezéseinek idősoros alakulását. A lentebbiekben ezeket gyűjtöttük össze, forrás a QS honlapja.…
Read More
Informatikai képzési terület – szakos rangsorok

Informatikai képzési terület – szakos rangsorok

Egyéb, Elemzések, Fejléc, Rangsorok
Felfutó jelentkezési érdeklődés, szaporodó képzőhelyek, egyre bővülő képzési kínálat – ma a továbbtanulók egyik fő célterülete az informatika. A képzéscsoport sokszínűségét mutatja, hogy a három legkeresettebb szakon más-más intézmény vezeti a szakos listát, egyaránt jelentős dominanciával A legszélesebb intézményi kínálatot a mérnökinformatikus szakon találjuk. Országszerte találnak képzőhelyeket az érdeklődők, azonban az elsőhelyes jelentkezések számának tanúsága szerint elsősorban a Műegyetem Villamoskara jelenti a fő irányt. De nem csak sokan vannak, hanem nagyon jó eredménnyel is érkeznek, akik ide jönnek: jóval magasabb az átlagpontszám, szinte kizárólagos a tanulmányi versenyesek vonzása és a legmagasabb a nyelvvizsgások aránya is. Érdekes, hogy a második legtöbb elsőhelyes jelentkezőt kapó Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karon is igen magas a nyelvvizsgával rendelkezők száma, azonban az alacsonyabb átlagpontszám miatt hátrébb kerül. Programtervező informatikust kevesebb helyen képeznek, mint a…
Read More
Gazdaságtudományi képzések – szakos rangsorok

Gazdaságtudományi képzések – szakos rangsorok

Egyéb, Elemzések, Fejléc, Rangsorok
Ha gazdasági képzés, akkor a pesti Közgáz – tartja magát a közfelfogás és a legnépszerűbb klasszikus gazdasági képzések között valóban a Corvinus iránt a legnagyobb az elsőhelyes jelentkezők érdeklődése. Ugyanakkor a legtöbb továbbtanulót vonzó képzési terület két másik szakján, az emberi erőforrás-menedzsment és a turizmus-vendéglátás irányokon a BGE és az ELTE mögött jelentős vidéki bázisok (Pannon, Szeged, Pécs) találhatok a szakos rangsorok élmezőnyében. A nemzetközi gazdálkodás a magyar felsőoktatás egyik elit-szakja, igen magas pontszámokat érnek el a bekerülők. A nyelvvizsgások arányának szintjét jelzi, hogy enek az indikátornak a tekintetében a Corvinus a maga 99,5%-os eredményével csak harmadik lett Sopron és az ELTE mögött (bár az előbbinél nagyon alacsony a bekerült hallgatók száma). A többi indikátornál azonban a Corvinus fölényes vezetése évek óta tart, ami mutatja, hogy a kiemelkedő felvételiző teljesítmény…
Read More
Bölcsészettudományi képzési terület szakos rangsorai

Bölcsészettudományi képzési terület szakos rangsorai

Egyéb, Elemzések, Fejléc, Rangsorok
A bölcsészeti képzések továbbra is népszerűek, több szak pontátlaga is 400 felett van. Ezek közül is kiemelkedik a pszichológia és az anglisztika, ahogyan a nyelvtudás is kiemelkedően magas a bölcsész továbbtanulóknál. A képzési területi rangsorok ELTE BTK helyezése alapján nem meglepetés, hogy az egyes szakokon is a pesti bölcsésképzés a meghatározó. Az anglisztika szakon évek óta az ELTE BTK és a Debreceni Egyetem Bölcsészkarának dominanciája érvényesül – különösen az előbbi emelkedik ki jelentősen a mezőnyből. A pesti Bölcsészkart jelölik meg messze a legtöbben az első helyen, az átlagpontszám is itt a legmagasabb és négszer annyi OKTV helyezett van a felvettek között, mint az összes többi szakon együttvéve. Az egyik emblematikus bölcsészszak a történelem, ahol szintén az ELTE a meghatározó, mind az elsőhelyes jelentkezések, mind a pontátlagok tekintetében. A többi intézmény…
Read More
Orvos- és egészségtudományi képzési terület szakos rangsorai

Orvos- és egészségtudományi képzési terület szakos rangsorai

Egyéb, Fejléc, UnivPress Ranking
Az orvosképzés domináns intézménye továbbra is a Semmelweis Egyetem, amit egymagában annyi jelentkező jelölt meg első helyen, mint a másik három orvosképzőt együtt. A nagyobb létszám is magyarázza, hogy a nyelvvizsgások aránya ugyanakkor itt alacsonyabb, mint két másik intézményben – a felvettek pontátlaga viszont kiemelkedően magasabb a többiekénél. Az ápolás és betegellátás intézményi háttere a leginkább széleskörű, nyolc egyetemre vettek fel ilyen érdeklődésű továbbtanulókat. A legtöbbet a Semmelweisre, de a Pécsi Tudományegyetem is jelentős számú hallgatót képez. Az átlagpontszám tekintetében a SE mellett, igen közel az ő pontszámához a Szegedi Tudományegyetem emelkedik a mezőnyből. A fogorvosi képzésre felvettek között legmagasabb a nyelvvizsgások aránya, ezen belül is a Szegedi Tudományegyetem Fogorvosi Karán. A középiskolás versenyek viszont nem igazán vonzották ezeket a diákokat... A gyógyszerész szakon a leginkább kiegyenlített a hallgatók kiválósága.…
Read More
Egyetemi szakok rangsorai

Egyetemi szakok rangsorai

Egyéb, Elemzések, Fejléc, Rangsorok
A HVG Diploma rangsor-kiadványában megjelenő UnivPress ranking az egyes szakokon is bemutatja a hallgatói kiválóságon alakuló rangsorait. Mivel az idei kiadványban technikai okokból nem szerepeltek ezek a szakos rangsorok, a tájékoztatás teljessége érdekében a következő időszakban bemutatjuk az egyes listákat A módszertan megegyezik a Diploma mellékletben található ismertetéssel. Előzetesként néhány éllovas: általános orvosSemmelweis Egyetem Általános Orvostudományi KaranglisztikaEötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karápolás és betegellátásSemmelweis Egyetem Egészségtudományi KarbiológiaEötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi KarélelmiszermérnökiSzent István Egyetem Élelmiszertudományi Karemberi erőforrásokEötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai KarépítészmérnökiBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki KarfizikaBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi KarfogorvosSemmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kargazdálkodási és menedzsmentBudapesti Corvinus EgyetemgazdaságinformatikusBudapesti Corvinus EgyetemgépészmérnökiBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki KargermanisztikaEötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi KargyógypedagógiaEötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai KargyógyszerészSzegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karigazságügyi igazgatásiDebreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi KarjogászEötvös Loránd Tudományegyetem Állam-…
Read More
Regionális egyetemi ranking-pozíciók

Regionális egyetemi ranking-pozíciók

Egyéb, Elemzések, Fejléc
Kutatócsoportunk elemzési eredményei alapján a globális rankingek magyar vonatkozásainak vizsgálatakor a realitásokat tartjuk szem előtt: a vezető nyugati tudományos-oktatási világhatalmak (USA, Anglia, Németország, Franciaország) egyetemeinek nagy többsége finanszírozási és kulturális adottságaival elérhetetlen magasságban van számunkra, míg a kelet-európai vagy ázsiai országok kulturális-társadalmi különbözősége miatt nem célszerű az összehasonlítás velük. Ennek alapján mutatjuk be, hogy a meghatározó rankingek legutóbbi kiadásaiban a régió kiválasztott 25 legmagasabbra értékelt intézménye (beleértve a referenciapontként beemelt Helsinki, Aalto és Bécs egyetemét) között hol vannak a magyar egyetemek? (Módszertan: a helyezéseknek megfelelő pontértéket rendeltünk az egyes intézményekhez, ezeket összeadva képződött a sorrend.) Ha idősorosan vizsgáljuk, azt látjuk, hogy az így kijelölt versenytérben hosszú évek óta három egyetem foglalja el a legjobb helyezéseket: a prágai Károly Egyetem, a Varsói Egyetem és a krakkói Jagelló Egyetem. Ők elérik a…
Read More
Covid és a rangsorok

Covid és a rangsorok

Egyéb, Fejléc, Globális Ranking Monitor
Milyen hatása van a járványnak a rangsorokra? Ebben a válságos időszakban, prioritás-e az intézményeknek, hogy a rangsorokban jobb helyezést érjenek el? Változott-e az ezzel kapcsolatos stratégiájuk az elmúlt egy évben? Ezeket a kérdéseket vizsgálta a The Wall Street Journal cikke 2021. februárjában. Az USA-ban népszerű MBA rankingekben több üzleti iskola nem vett részt ebben az évben. A cikk példaként említi, hogy Harvard Business School, Pennsylvania Egyetem Wharton Schoolja, Columbia Business School és a Stanford Graduate School of Business is hiányzott az Economist és a Financial Times rangsorairól. Ennek egyik oka, hogy az intézmények nem vállalták a rangsoroláshoz szükséges adatgyűjtésekkel járó feladatokat, amit azzal indokoltak, hogy nagy tehert rótt volna nemcsak az intézményi menedzsmentre, hanem hallgatókra és a végzettekre is. Az üzleti iskolák a járványhelyzetben inkább a tanítás, tanulás folyamatára, az…
Read More