A valódi versenytér: magyar egyetemek a nemzetközi mezőnyben – webinárium a rangsorokról

A valódi versenytér: magyar egyetemek a nemzetközi mezőnyben – webinárium a rangsorokról

Fejléc, Webinárium
A webinárium-sorozat második alkalma a magyar felsőoktatási intézmények globális és tudományterületi rangsorokban való helyezését tárgyalta. A sorozat célja a rangsorokról való közös gondolkodás erősítése – e törekvésnek fontos állomása lesz a 2021 májusában megrendezésre kerülő nemzetközi konferencia. A webináriumon két előadás mellett a résztvevők meghallgathatták Székely Mózes, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főosztályvezetőjének hozzászólását is. Dr. Fábri György előadása két fontos kérdést tárgyalt. Az egyik, hogy hol van a valódi versenytér a hazai egyetemek számára, reális-e az a kérdéskör, amely a meghatározó észak-amerikai egyetemek és a magyar intézmények összehasonlítását vizsgálja. Az előadó véleménye szerint fontos a megfelelő összemérhetőség a hazai és a külföldi egyetemek között, amelyhez olyan referenciakört érdemes kiválasztani, amely a hasonló társadalmi, kulturális és tudományos környezetben működő egyetemeket tartalmazza. Az ELTE PPK szakmai műhelye éppen ezért fontosnak tartja…
Read More
Mi van a rangsorok mögött? Webinárium-sorozat indult a felsőoktatási rangsorokról!

Mi van a rangsorok mögött? Webinárium-sorozat indult a felsőoktatási rangsorokról!

Fejléc, Webinárium
Mi van a rangsorok mögött? kérdést tette fel az a szakmai webinárium, amely az egyetemi rangsorokról szóló sorozat első alkalma volt. A sorozat célja a nemzetközi és hazai rangsorok áttekintése, a rangsorokról való közös gondolkodás mellett az egyetemek körében is ismert, HVG Diploma különszámában is megjelenő hazai rangsor (UnivPress Ranking) szakmai továbbfejlesztése. Czirfusz Dóra, Fábri György, Soós Sándor előadásai és vita. (tovább…)
Read More