A valódi versenytér: magyar egyetemek a nemzetközi mezőnyben – webinárium a rangsorokról

A webinárium-sorozat második alkalma a magyar felsőoktatási intézmények globális és tudományterületi rangsorokban való helyezését tárgyalta. A sorozat célja a rangsorokról való közös gondolkodás erősítése – e törekvésnek fontos állomása lesz a 2021 májusában megrendezésre kerülő nemzetközi konferencia. A webináriumon két előadás mellett a résztvevők meghallgathatták Székely Mózes, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főosztályvezetőjének hozzászólását is.

Dr. Fábri György előadása két fontos kérdést tárgyalt. Az egyik, hogy hol van a valódi versenytér a hazai egyetemek számára, reális-e az a kérdéskör, amely a meghatározó észak-amerikai egyetemek és a magyar intézmények összehasonlítását vizsgálja. Az előadó véleménye szerint fontos a megfelelő összemérhetőség a hazai és a külföldi egyetemek között, amelyhez olyan referenciakört érdemes kiválasztani, amely a hasonló társadalmi, kulturális és tudományos környezetben működő egyetemeket tartalmazza. Az ELTE PPK szakmai műhelye éppen ezért fontosnak tartja azon évenkénti összehasonlítást, amely a közép- és kelet-európai, illetve ausztriai és finn egyetemek, közel félszáz intézmény, elemzését tartalmazza. A másik kérdés, amelyet Dr. Fábri György előadásában kifejtett, a magyar egyetemek rangsorokban való pozícióját, illetve a referenciaintézményekkel való összehasonlítását tárgyalta. Bár a legfontosabb globális rangsorok megközelítései különböznek, mégis elmondható, hogy a hazai intézmények azonos rangsorolásban szerepelnek ezen rangsorokban. A legjobb pozíciókkal az ELTE rendelkezik, elmaradva a vezető cseh és lengyel intézmények mögött. Az elmúlt években a magyar felsőoktatási intézmények többsége romló rangsorpozícióval néz szembe, amelynek elsődleges oka a publikációs teljesítményben mutatkozó hátrány. Az előadó véleménye szerint az elmúlt években „befagyott” nemzetközi pozíciók megváltozásának a jelenlegi feltételek mellett nincs realitása.

Czirfusz Dóra előadása a magyar egyetemek nemzetközi tudományterületi rangsorokban elért pozícióit tárgyalta. Véleménye szerint nem lehet ezen rangsorokról általánosan beszélni, mivel például a különböző rangsorok eltérő tudományterületi besorolással rendelkeznek, különböző indikátorokkal dolgoznak. A nemzetközi tudományterületi rangsorokban 13 hazai felsőoktatási intézmény szerzett meg valamilyen pozíciót az utóbbi években – és évről-évre egyre több magyar név köszön vissza ezekben a rangsorokban. Ugyanakkor a hazai egyetemek zömében az középmezőnyben vagy utolsó harmadban jelennek meg, néhány kivételtől eltekintve (például a CEU társadalomtudományi területen, vagy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előadó-művészet területen a legjobb 100 között szerepel) . Ez azt jelenti, hogy a tudományterületi rangsorokban is a globális rangsorokra vonatkozóan korábban említett következtetések köszönnek vissza. Czirfusz Dóra előadásában részletesen foglalkozott az élet- és orvostudomány tudományterületi rangsorral, amelyben a vizsgált egyetemek közül a finn és osztrák intézmények a legjobbak között mutatkoznak, ám három hazai intézmény is megtalálható a listán.

Székely Mózes főosztályvezető hozzászólásában bemutatta, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium milyen területekben gondolkodik, mely területeken készít elő projekteket a rangsorok kapcsán. Ilyen terület a felsőoktatási intézmények digitalizáltsága, valamint előkészítés alatt van egy projekt, amely az egyetemek sporthoz való hozzáállásának rangsorolását célozta meg. Ez utóbbi inkább információs célú, specifikus rangsor lenne. Ezek mellett előkészítés kezdődött egy sajátos, a V4 országok intézményeit elemző rangsor is.

A résztvevők hozzászólásukban kiemelték, hogy egyre több olyan tematikus rangsor található, amely a felsőoktatás egy-egy területét ragadják meg. Ilyen például a THE impact rankingje, amely az ENSZ Sustainable Development Goals együttműködéséhez kapcsolódik. Számos hozzászólás érkezett ahhoz, hogy hogyan lehet a rangsorokban való helyezéseket optimalizálni, például a publikációk során az affiliációk pontos megadásával. Ez különösen kiemelt kérdés, amikor az intézmények névváltozásokon mennek keresztül. Az intézmények részéről támogatást jelent, hogy az egyetem a kollégák számára olyan útmutatót készít, amely pontosan tartalmazza, hogy a jövőbeni publikációkban, közös publikációkban vagy rájuk történő hivatkozás kapcsán, milyen alapelveket kövessenek. Az intézmény kiemelt feladata ezen alapelvek tisztázása és alkalmazásuk támogatása.

Az előadások itt elérhetők: http://ranking.elte.hu/hu/2021/03/01/a-valodi-versenyter-eloadasok-a-webinariumon/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .