Egyetemi rangsorok: áttörés előtt?

Április végén került sorra az International Ranking Expert Group (IREG), a rankingek egyetlen független nemzetközi szervezetének évi rendes konferenciája Tashkentben. Az IREG ilyen rendezvényei azért kimagasló jelentőségűek, mert itt találkoznak a globális rangsorok készítői, a rankingek szakértői és sok egyetem illetve kormányzati szerv képviselői. Az idei konferencia különlegességét az is adta, hogy a felsőoktatási centrum-országoktól viszonylag távoli régióban került sorra – egyébként egészen kiváló rendezéssel és nagyon szívélyes vendéglátással bizonyítva a közép-ázsiai egyetemek nyitottságát és kapcsolódási törekvéseit.

Tartalmi szempontból tekintve lényeges fejleményt jelentett, hogy szinte valamennyi előadás a változást jelezte a globális rangsorok világában. Ahogyan fogalmaztak: semmi sem lesz már ugyanaz a geopolitikai és tudományipari változások nyomán. Az áttörések irányai most formálódnak, de több pont már látszik: az ún. overall rankingek jelentőségének visszaszorulása a subject és a regionális rangsorokhoz képest; a publikációs adatbázisok használatának módszertani problémáira választ kell adni; Kína politikai érdekeltsége a nyugati akadémiai világgal való összemérésben csökken.

(l) Abdolbast Greede
Libyan Universities; Gyorgy Fabri
ELTE University in Budapest; Ghassan Aouad
Abu Dhabi University; Habib M. Fardoun
King Abdulaziz University in Jeddah

Az adatok kérdéséről tartott előadásában és az azt követő vitában karunk oktatója, Fábri György, az ELTE PPK Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoportjának vezetője, a számok uralmának, a kvantifikáció totalizálódásának az ellentmondásait tárgyalta, ami szintén nagy figyelmet keltett. Utalt az AI alapú információs szolgáltatási lehetőségek és a rankingek versenyhelyzetére is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .