Változatlan teljesítmény-megoszlás

A közel félszázezer továbbtanuló tanulmányi teljesítményét a szerzett pontok is kifejezik. Ezért érdekes lehet, hogy mely képzési területekre vittek nagyobb tudáshalmazt a felvettek – ezt a megszerezett pontszámok összegzéséből láthatjuk.

Amint az látszik, egyáltalán nem egyenletes a megoszlás. A különbségek leginkább a felvett hallgatók számából adódnak, míg az elért pontok nem teljesen korrelálnak ezzel. Például a teljes ponttömeg egyötödét egyetlen képzési területen, a gazdaságtudományin találjuk, míg a felvettek valamivel nagyobb része kapcsolódik ide és az átlagpontszám tekintetében három másik terültek is megelőzi. Ha ehhez hozzávesszük a műszaki, bölcsész és informatikai eredményeket, akkor kiderül, hogy a képzési területek harmadán jelenik meg a pontszámok bő fele.

Az is feltűnő, hogy előző évi arányokhoz képest lényegében nem történt érdemi változás, egy-két tizednyi változást tapasztalni. Valamelyest nagyobb, 1,3%-os a pedagógusképzés súlyának csökkenése, míg 0,7%-os a műszaki terület bővülése az idén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .