Regionális stabilitás a THE ranking-térképén

A magyar egyetemek valódi versenytársai a THE legutóbbi rangsoraiban általában megtartották korábbi helyezéseiket. A haza intézményekkel regionális elhelyezkedésükből és történeti beágyzódottságokból adódó profilok alapján kiválsztott 16 referenciaintézmény közül 9 intézmény az előző éves helyezését érte el a 2019-es rangsorban is. A pozíciójukat megtartott intézmények jellemzően a hazai intézményekhez hasonló helyezésekkel kerültek rangsorolásra, a 401-500 és 1000+ közötti kategóriákba kerültek.

Az összesített pontok alapján láthatóvá válik, hogy az egyes rangsorcsoportokon belül mennyire erős pozícióval bírnak a hazai egyetemek a külföldi versenytársakkal szemben. A Semmelweis például a prágai Károly Egyetem és a Grazi Műszaki Egyetem alatt végzett az összesített pontszámokat tekintve, a 401-500-as rangsorcsoportban. A 601-800 közötti csoportban az ELTE a második legmagasabb pontszámú intézmény a vizsgáltak közül, kizárólag a Jagiellonian előzte meg. Olyan intézményekkel van egy csoportban, mint a Palacky vagy a Ljubljana egyetem, továbbá az is elmondható, hogy a hazaiak közül ebben a rangsorcsoportban az ELTE, Pécs, Szeged a sorrend. A 801-1000 kategóriában a Debreceni Egyetem végzett az élen, őt követi a BME, Bukarest, majd Zágráb egyeteme. Az 1001+-os kategóriában a Corvinus megelőzte a Szófiai Egyetemet.

A 2018-as THE rangsorhoz képest a régió intézményei annak ellenére, hogy rangsorhelyezésük stagnált, az összesített indikátorpontok mentén változatos eredményt mutattak. Legerőteljesebben a Jagielloniain Egyetem javított az előző évhez képest, 4.1 ponttal, így nem meglepő, hogy a kategórián belül az élre tört. A Palacky Egyetemet leszámítva mindegyik intézmény javított a tavalyi értékein, így a hazai intézményekre korábban említett tendencia látható itt is: az önmagukhoz képest mutatott javulás csupán a pozíció megtartásához, stabilizálásához volt elegendő. Az előző évek eredményei alapján az intézmények a rangsorcsoporthoz tartozó intervallum felső határától távol voltak ahhoz, hogy ez a mértékű javulás a helyezésben is megmutatkozzon.

Rank 2019 Name Overall Teaching Research Citations Industry Income International Outlook Overall változás 2019-2018
401–500 Graz University of Technology 37.1–41.6 30.4 17.3 57.3 70.8 77.3 1.4325
401–500 Charles University in Prague 37.1–41.6 31.6 24.8 55.9 34.4 57.4 1.6925
601–800 Palacký University Olomouc 26.0–33.4 18.9 11.8 42.5 34.8 57.1 -0.745
601–800 Jagiellonian University 26.0–33.4 22.3 15.4 50.7 34.8 35.5 4.1025
601–800 University of Ljubljana 26.0–33.4 23.2 17.4 40.1 38.1 40.2 1.12
801–1000 University of Zagreb 19.0–25.9 17.5 12.7 23 37 29.6 0.2075
801–1000 University of Bucharest 19.0–25.9 12.8 25.1 16.1 34 40.3 2.425
1001+ Sofia University 9.8–18.9 18.4 9.5 12.6 35.2 42.1 1.2625

A két, sokkal jobb pozícióban lévő osztrák intézmény, az University of Vienna és Vienna University of Technology javítani tudott az eredményein, és ezzel a 2016-os helyezésükhöz tértek vissza.

University Country 2015-16 2016-17 2017-18 2018-19
University of Vienna Austria 142 161 165 143
Vienna University of Technology Austria 251-300 251-300 301-350 251-300

Az indikátorokat tekintve a University of Vienna esetében a tanulási környezetet mérő indikátorban javult jelentősebben az intézmény, 2018-hoz képest 10.7-del magasabb pontot ért el, és bár a publikációs indikátorra alacsonyabb értékelést kaptak a 2018-ashoz képest, összességében 2.9 ponttal jobban szerepeltek ebben az évben. A Vienna University of Technology esetén hasonló javulás látható, ami relative nagyobb mértékű, mint a University of Vienna esetében (4 pont javulás a 2.9-cel szemben). Mindkét egyetem esetében a publikációs indikátor az, amelyikben kisebb mértékű visszaesés látszik, a bécsi műszaki egyetem esetén pedig a tudás alkalmazhatóságában is csökkent az eredményük a 2018-as rangsorhoz képest (zárójelben a tavalyi eredményekhez mért változás):

2019 Institute Overall Teaching Research Citations Industry Income International Outlook
143 University of Vienna 57.6 (+2.9) 53.3 (+10.7) 47.6 (=) 64.7 (-1.3) 35.4 (+2.2) 94.4 (+1)
251–300 Vienna University of Technology 46.4–49.4 (+3) 40.2 (+3) 36.6 (+7.4) 52.7 (-0.5) 66.7 (-0.9) 82.9 (+1.8)

A régió néhány más intézménye az utóbbi négy évben romló tendenciát mutat. A Helsinki Egyetem például 76. helyről idén 99. pozícióba került, rontott a Trieszti Egyetem, mellyel most a Semmelweis kategóriájába került (401-500). Az ELTE, PTE, SZTE hármashoz kapcsolódott a Varsói Egyetem (601-800), a 801-1000 kategóriába pedig a Babes-Bolyai és a Comenius Egyetem csúsztak vissza, melyek az előző évben a 601-800 helyezések között kerültek rangsorolásra.

Romló helyezést mutató intézmények a régióban

University Country 2015-16 2016-2017 2017-2018 2018-19
University of Helsinki Finland 76 91 90 99
University of Trieste Italy 301-350 351-400 351-400 401-500
University of Warsaw Poland 501-600 501-600 501-600 601-800
Babes-Bolyai University Romania 501-600 601-800 601-800 801-1000
Comenius University Slovakia 601-800 601-800 601-800 801-1000

Az indikátorokat tekintve a 2018-as és 2019-es eredményeket összevetve látszik, hogy az összesített pontszám minimális mértékben emelkedett vagy csökkent ezeknél az intézményeknél, mely a már említett felvetést erősíti, miszerint a stagnáló pontszám a rangsorban való visszaeséshez vezet. Szembetűnő a Babes-Bolyai Egyetem esetén a nemzetköziséget mérő indikátorban bekövetkezett 14.1 pontos csökkenés, valamint a Helsinki Egyetem minden indikátorához romló teljesítmény tartozása.

Indokátorpontszámok romlásai a régió intézményeinél

University Teaching Research Citations Industry Income International Outlook Overall
University of Helsinki -0.5 -1 -0.6 -1.9 -1.1 -0.76
University of Trieste 0 -2.3 3.7 -3.6 -2.9 0.1125
University of Warsaw 0.2 -1.6 2.4 -1.8 -0.3 0.2325
Babeş-Bolyai University 5.2 -2.3 -2.8 -2.2 -14.1 -1.0825
Comenius University in Bratislava 0.7 -0.2 2.5 -4.6 -0.5 0.7475

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .