Gyorshír: szlovák siker, finn romlás az ARWU 2020 listáján

Az Academic Ranking of World Univeristies (ismertebb nevén a “Shanghai Ranking”) 2020-as listája. ami döntően a tudományos publikációs teljesítmények alapján készül, a magyar egyetemek stabil pozícióit mutatja, csak a korábban legjobbra értékelt ELTE helyezése romlott: az 501-600-as csoportból eggyel lentebb, a 601-700-asba került. Itt szerepel a Szegedi Egyetem is, immár harmadik éve. A Műegyetem (801-900), a Semmelweis és Debrecen (901-1000) megtartotta pozícióját.

Regionális kitekintésben hasonlóan stabil általában az egyetemek helyezése, a cseh intézmények változatlan helyen vannak, a lengyelek közül a Jagello egy csoporttal került hátrébb (301-400-ból a 401-500-ba), a Varsói Egyetem viszont visszakerült a 301-400-as csoportba. Tanulságos, hogy kifulladni látszik a Belgrádi Egyetem ranking-orientált átalakításának “nagy ugrása”: a 2013-2017 közötti felívelés (a 201-300-as csoportig is eljutott) után tavaly után idén is a 401-500-as csoportba visszatérve találjuk. A leginkább negatív változást a finn egyetemek mutatják: Helsinki 2013 óta nem volt ilyen “rossz” (nekünk legyen mondva…) helyen (74. a tavalyi 63. után), de Jyväskylä, Oulu, Aalto, és Kelet-Finnországi Egyetem is lentebb került.

Északi szomszédunknál a Comenius University két kategóriát előre ugrott, a 601-700-as csoportban van. Szlovéniában Maribor kiesett az 1000-es listából – általánosan pedig 40 új intézmény került be a rangsoroltak közé.

Essen szó a ranglista tőlünk dimenzionálisan messze álló elejéről: Harvard, Stanford, MIT, Berkeley, Princeton, Columbia, Caltech, Oxford, Chicago…. A legjobb kontinentális helyezést a 2014-ben kialakított francia Paris-Saclay University és az ETH Zurich kapta.

(részletesebb elemzés rövidesen érkezik!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .