Általános tendencia a régió vezető egyetemei pozícióinak enyhe javulása. A Debreceni Egyetem és az ELTE előbbre lépett, Miskolc és Gödöllő rangsorolt egyetem lett, továbbra is Szeged a legjobbra értékelt magyar intézmény. A vezető cseh és lengyel egyetemek pozíció is javultak, előnyük a magyarokkal szemben nőtt.
A 2021-es QS nemzetközi felsőoktatási rangsorában idén is 1000 intézményt értékeltek a rangsorkészítők. A 47 új szereplő között van a Miskolci Egyetem és a Szent István Egyetem, mindkettő a 801-1000 kategóriában debütált.
A hazai intézmények közül ketten kaptak jobb helyezést: a Debreceni Egyetem jelentősen előbbre lépett, a tavalyi 601-650 után az 521-530-as csoportba került, míg az ELTE a 651-700 után idén a 601-650. rangsorhelyen végzett. Az elmúlt években tapasztalt helyezés-romlások után idén kizárólag pozitív elmozdulás vagy stagnálás jellemzi a magyar intézményeket. Ugyanakkor a pozíciók mögött meghúzódó indikátorok változásairól nem sokat tudunk, mivel a QS publikálási gyakorlata alapján csupán néhány információ kerül feltüntetésre, melyekből nem lehet tendenciára következtetni. Ami látszik, az például a Debreceni Egyetem esetében a külföldi diákok számához és a hallgató/oktató arányhoz kapcsolódó jelentős előrelépés az indikátor-értékben. A legjobb helyezést elért hazai egyetemek a tavalyi listához hasonlóan a QS 2021-es listájában a Szegedi Tudományegyetem (501-510), majd Debrecen (521-530), harmadikként pedig az ELTE (601-650).
| Institute | 2017 | 2018 | 2019 | 2020 | 2021 |
| University of Szeged | 501-550 | 501-550 | 470 | 501-510 | 501-510 |
| University of Debrecen | 651-700 | 651-700 | 601-650 | 601-650 | 521-530 |
| Eotvos Lorand University | 601-650 | 651-700 | 701-750 | 651-700 | 601-650 |
| University of Pécs | 701+ | 751-800 | 701-750 | 651-700 | 651-700 |
| Corvinus University of Budapest | 701+ | 801-1000 | 801-1000 | 801-1000 | 801-1000 |
| Szent István University Gödöllő | 801-1000 | ||||
| University Miskolc | 801-1000 | ||||
| Budapest University of Technology and Economics | 701+ | 751-800 | 801-1000 | 801-1000 | 801-1000 |
Hazai egyetemek helyezései az elmúlt öt évben
A környező országok egyetemei esetében is hasonló elmozdulás rajzolódik ki 2020-ról 2021-re. Mindössze 10 ilyen egyetem helyezése romlott az idei rangsorban a tavalyi QS rangsorhoz képest. Ezek között négy finn egyetem, továbbá egy-egy cseh, horvát, osztrák, szlovén, illetve szlovák intézmény látható. Kiemelendő ugyanakkor, hogy a Belgrádi Egyetem kiesett a rangsorolt 100-es egyetemi körből, ami azért is érdekes, mert a néhány évvel ezelőtti szervezeti változások éppen a rangsor-előrelépéseket célozták meg (ami az ARWU esetében sikeres is lett). A szlovák egyetemek között a korábban figyelembe sem vett Pavol Jozef Šafárik Egyetem viszont nem csupán bekerült a rangsorlásba, hanem rögtön a 651-700-as csoportba került. A két szlovén egyetem helyezése viszont romlott. A lengyel vezető egyetemek előbbre kerültek, a három kieső helyett két új rangsorolt található.
| Country | Institute | Difference | 2021 | 2020 |
| Finland | University of Eastern Finland | -1 | 499 | 498 |
| Slovenia | University of Ljubljana | -10 | 601-650 | 591-600 |
| Finland | Tampere University | -14 | 409 | 395 |
| Finland | Abo Akademi University | -30 | 571-580 | 541-550 |
| Finland | University of Oulu | -34 | 408 | 374 |
| Austria | Karl-Franzens-Universitaet Graz | -40 | 581-590 | 541-550 |
| Croatia | University of Zagreb | -50 | 801-1000 | 751-800 |
| Czech Republic | Brno University of Technology | -50 | 701-750 | 651-700 |
| Slovakia | Slovak University of Technology in Bratislava | -50 | 801-1000 | 751-800 |
| Slovenia | University of Maribor | -50 | 801-1000 | 751-800 |
Pozícióvisszesések a régióban
Három finn egyetem helyezése mellett láthatók az indikátorpontszámok mindkét évben, így kiderül, hogy mely területeken hogyan teljesített a Kelet-Finnországi Egyetem, a Tampere, valamint az Oulu Egyetem. A tudományos hírnevet és a nemzetközi hallgatókat tekintve mindhárom egyetem pontszáma romlott. Legnagyobb mértékben az Oulu hírnevet mérő indikátora (28,2 ponttal), illetve a Tampere nemzetközi hallgatókat mérő indikátora (23,6 ponttal) csökkent. Javult ugyanakkor mindhárom egyetemen a karonkénti idézettség, továbbá a a Tampere esetében a dolgozói hírnév, a Kelet-finnországi Egyetemnél az oktatók / hallgatók aránya, Oulunál pedig a nemzetközi oktatók aránya. Emellett ugyanakkor további csökkenések is láthatók, és összességében a végleges pontszám mindhárom egyetemnél kis mértékben ugyan, de csökkent.
| Institute | OVERALL SCORE | ACADEMIC REPUTATION | EMPLOYER REPUTATION | FACULTY STUDENT | INTERNATIONAL FACULTY | INTERNATIONAL STUDENTS | CITATIONS PER
FACULTY |
| University of Eastern Finland | -0,3 | -18,8 | -0,1 | 15 | -18 | -3,2 | 19 |
| Tampere University | -0,8 | -12,5 | 14,8 | -3,2 | 2,3 | -23,6 | 13,9 |
| University of Oulu | -1,6 | -28,2 | 7,7 | -11,3 | 7 | -13,1 | 33,2 |
Három finn egyetem indikátorpontszámai
A pozíciót megtartók között lengyel egyetemek szerepelnek a legnagyobb arányban, a 23 stagnáló egyetem közül tizenegy lengyel, négy magyar, két-két cseh, illetve román egyetem szerepel, illetve további egy intézmény tartotta meg a 2020-as pozícióját a finn, az olasz, az osztrák és a román intézmények közül.
Az idei rangsor legnagyobb pozitív változása a vizsgált egyetemek közül a bolgár Szófiai Egyetemhez köthető, mely a 751-800. helyezésről 2021-re a 601-650. pozícióba került. Az összesített pontszámokkal rendelkező egyetemek adatai alapján zömében javulás látható, mindössze a Bécsi Műszaki Egyeteme, az Innsbrucki Egyetem, valamint a Helsinki Egyetem összpontszámában látható néhány tizedes romlás, illetve a Jagelló Egyetem összesített pontszáma nem változott (csupán az egyes indikátorokon belül történt átrendeződés). Az indikátorokban látható változások közül jelentősebb negatív elmozdulást mutat többek között a Bécsi Egyetem (-49,8) és a szintén osztrák Innsbrucki Egyetem (-85,5) a dolgozói hírnév tekintetében, a Bécsi Műszaki Egyetem az oktatók/hallgatók arányában (-64,8). A tudományos hírnév indikátorban a finn Lappeenranta-Lahti Egyetem pontszáma csökkent jelentősebben (-49,3), a nemzetközi oktatók arányát tekintve pedig a prágai Kémiai Technológiai Egyetem (-73,9), Jagiellonian Egyetem (-55) és a finn Jyväskylä Egyetem (-50,7) pontszámaiban látható nagyobb csökkenés.
| Country | Institute | OVERALL SCORE | ACADEMIC REPUTATION | EMPLOYER REPUTATION | FACULTY STUDENT | INTERNATIONAL FACULTY | INTERNATIONAL STUDENTS | CITATIONS PER FACULTY |
| Austria | Johannes Kepler University Linz | 2,2 | -13,9 | 0,4 | -10,5 | 25,7 | -5,8 | 12,7 |
| Austria | Graz University of Technology | 1,9 | -3,9 | -45,3 | 29 | -17,8 | 44,5 | 4,5 |
| Austria | University of Vienna | 1,3 | 51,3 | -49,8 | -74 | 71,9 | 43 | -45,7 |
| Austria | Vienna University of Technology | -0,7 | -46,4 | -34,9 | -64,8 | 66,6 | 28,3 | 44,6 |
| Austria | Universität Innsbruck | -0,4 | 4,6 | -85,5 | -32,3 | 33,2 | 79,6 | -4,6 |
| Czech Republic | Czech Technical University in Prague | 2,2 | 7,8 | -18,6 | 31,3 | -9,5 | 8,4 | -11,2 |
| Czech Republic | Charles University | 1,9 | 31,7 | -9 | 29 | -24,2 | 9,4 | -29,8 |
| Czech Republic | University of Chemistry and Technology, Prague | 0,7 | -11,8 | -54 | 74,9 | -73,9 | 57,9 | 12 |
| Finland | Lappeenranta-Lahti University of Technology LUT | 0,8 | -49,3 | -13,2 | -29 | 24 | 8,3 | 57,7 |
| Finland | University of Jyväskylä | 0,1 | -4,9 | 2,6 | 47 | -50,7 | -0,7 | 5 |
| Finland | Aalto University | 1,2 | -26,5 | 5,6 | -36,5 | 37,6 | -12 | 32,4 |
| Finland | University of Helsinki | -0,8 | 13,8 | 39,1 | 9,4 | -5,4 | -49,1 | -16,1 |
| Poland | University of Warsaw | 1,2 | 36,8 | 36,9 | 28,1 | -30,2 | -36,6 | -33,6 |
| Poland | Jagiellonian University | 0 | 28,4 | 28,3 | 50,6 | -55 | -28,2 | -27,3 |
Javulást mutató egyetemek indokátorpontszámai
Jelentősebb javulások is megjelennek, például az akadémiai hírnévben a Bécsi Egyetemnél (51,3), az oktatók és hallgatók arányában a Jagelló Egyetemnél (50,6) és a prágai Kémiai Technológiai Egyetem esetében (74,9) látunk emelkedést a pontszámokban. A nemzetközi oktatók aránya a Bécsi Egyetemen (66,6), valamint a Bécsi Műszaki Egyetemen (71,9) nőtt meg, míg Innsbruckban (79,6) és a prágai Kémiai Technológiai Egyetemen (57,9) a nemzetközi hallgatók arányát mérő indikátorpontszám mutat javulást. Jelentősebb javulás látható továbbá a finn Lappeenranta-Lahti Egyetemnél a karonkénti idézettség mértékében (57,7).
Összességében tehát a 2021-ben jobb pozíciót elérő intézmények között az indikátorokon belül nagy kilengések láthatók, ám a jelentős javulások és csökkenések összességében kismértékű és többnyire pozitív irányú elmozdulást eredményeztek az összetett pontszámban, amely végül pozíciójavuláshoz vezetett.
A régióban 2021-ben legjobban teljesítő egyetem a Helsinki Egyetem a 104. helyen, majd a szintén finn Aalto Egyetem a 127. helyen. Harmadikként a Bécsi Egyetem látható a 150. helyen, és egy másik osztrák egyetem, a Bécsi Műszaki Egyetem a negyedik legjobb a régióban a 191. helyezéssel. Ötödikként a cseh Károly Egyetem látható 260. helyen.
| Country | Institute | Rank 2021 |
| Finland | University of Helsinki | 104 |
| Finland | Aalto University | 127 |
| Austria | University of Vienna | 150 |
| Austria | Vienna University of Technology | 191 |
| Czech Republic | Charles University | 260 |
A régió öt legjobban teljesítő intézménye
Összességében tehát a magyar egyetemek a QS mércéi szerint az elmúlt évekkel ellentétben nem romlottak, inkább javultak. Relatív pozíciójuk a régióban kismértékben javult, de a régió posztszocialista országainak felsőoktatásából kiemelkedő két vezető lengyel és három cseh egyetemmel szemben nőtt a lemaradás. Ugyanakkor a többi ország felsőoktatásához képest a QS-értékelésünk előnye is nagyobb.
Dr. habil György Fábri (1964) is an habilitated associate professor (Institute of research on Adult Education and Knowledge Management, Faculty of Education and Psychology of Eötvös Loránd University), head of the Social Communication Research Group. Areas of research: university philosophy, sociology of higher education and science, science communication, social communication, church sociology. His monograph was published on the transformation of Hungarian higher education during the change of regime (1992 Wien) and on university rankings (2017 Budapest). He has edited several scientific journals, and his university courses and publications cover communication theory, university philosophy, science communication, social representation, media and social philosophy, ethics, and church sociology.
Mr. Degli Esposti is Full Professor at the Department of Computer Science and Engineering, Deputy Rector Alma Mater Studiorum Università di Bologna, Dean of Biblioteca Universitaria di Bologna, Head of Service for the health and safety of people in the workplace, President of the Alma Mater Foundation and Delegate for Rankings.

Ben joined QS in 2002 and has led institutional performance insights function of QS since its emergence following the early success of the QS World University Rankings®. His team is, today, responsible for the operational management of all major QS research projects including the QS World University Rankings® and variants by region and subject. Comprising over 60 people in five international locations, the team also operate a widely adopted university rating system – QS Stars – and a range of commissioned business intelligence and strategic advisory services.Ben has travelled to over 50 countries and spoken on his research in almost 40. He has personally visited over 50 of the world’s top 100 universities amongst countless others and is a regular and sought after speaker on the conference circuit.Ben is married and has two sons; if he had any free time it would be spent reading, watching movies and skiing.
Anna Urbanovics is a PhD student at Doctoral School of Public Administration Sciences of the University of Public Service, and studies Sociology Master of Arts at the Corvinus University of Budapest. She is graduated in International Security Studies Master of Arts at the University of Public Service. She does research in Scientometrics and International Relations.


Dr. Mircea Dumitru is a Professor of Philosophy at the University of Bucharest (since 2004). Rector of the University of Bucharest (since 2011). President of the European Society of Analytic Philosophy (2011 – 2014). Corresponding Fellow of the Romanian Academy (since 2014). Minister of Education and Scientific Research (July 2016 – January 2017). Visiting Professor at Beijing Normal University (2017 – 2022). President of the International Institute of Philosophy (2017 – 2020). President of Balkan Universities Association (2019 – 2020). He holds a PhD in Philosophy at Tulane University, New Orleans, USA (1998) with a topic in modal logic and philosophy of mathematics, and another PhD in Philosophy at the University of Bucharest (1998) with a topic in philosophy of language. Invited Professor at Tulsa University (USA), CUNY (USA), NYU (USA), Lyon 3, ENS Lyon, University of Helsinki, CUPL (Beijing, China), Pekin University (Beijing, China). Main area of research: philosophical logic, metaphysics, and philosophy of language. Main publications: Modality and Incompleteness (UMI, Ann Arbor, 1998); Modalitate si incompletitudine, (Paideia Publishing House, 2001, in Romanian; the book received the Mircea Florian Prize of the Romanian Academy); Logic and Philosophical Explorations (Humanitas, Bucharest, 2004, in Romanian); Words, Theories, and Things. Quine in Focus (ed.) (Pelican, 2009); Truth (ed.) (Bucharest University Publishing House, 2013); article on the Philosophy of Kit Fine, in The Cambridge Dictionary of Philosophy, the Third Edition, Robert Audi (ed.) (Cambridge University Press, 2015), Metaphysics, Meaning, and Modality. Themes from Kit Fine (ed.) (Oxford University Press, forthcoming).
Since 1 February 2019 Minister Palkovics as Government Commissioner has been responsible for the coordination of the tasks prescribed in Act XXIV of 2016 on the promulgation of the Agreement between the Government of Hungary and the Government of the People’s Republic of China on the development, implementation and financing of the Hungarian section of the Budapest-Belgrade Railway Reconstruction Project.

He is the past President of the Health and Health Care Economics Section of the Hungarian Economics Association.

Based in Berlin, Zuzanna Gorenstein is Head of Project of the German Rectors’ Conference (HRK) service project “International University Rankings” since 2019. Her work at HRK encompasses the conceptual development and implementation of targeted advisory, networking, and communication measures for German universities’ ranking officers. Before joining the HRK, Zuzanna Gorenstein herself served as ranking officer of Freie Universität Berlin.
His books on mathematical modeling of chemical, biological, and other complex systems have been published by Princeton University Press, MIT Press, Springer Publishing house. His new book RANKING: The Unwritten Rules of the Social Game We All Play was published recently by the Oxford University Press, and is already under translation for several languages.

